II. János Pál pápa a katonai lelkipásztorkodásért felelős intézményeket az 1986-ban kiadott Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúcióval az egyházmegyékhez hasonló részegyháznak nyilvánította ki. Vezetésüket a megyéspüspökkel egyenlő jogi elbírálás alá eső ordináriusokra bízta. A konstitúció kiadása jelentős egyházkormányzati lépés, hiszen a történelem folyamán a sokszor hányattatott sorsú katonai lelkipásztori intézmények egyházi tekintélyét és jogállását megerősítette. Az egyházi dokumentum és az újonnan kialakított egyházjogi keret az ún. katonai ordinariátus azonban még nem oldott meg számos egyházjogi, világi jogi és gyakorlati problémát. Többek között ilyen kérdésnek számít a katonalelkészek képzése, hovatartozása, ellátása, az állami és egyházi hatóság joghatósága, illetve az egyházi struktúrák kumulatív illetékessége.

Hazánkban 1994-ben a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között megkötött kétoldalú megállapodás eredményeként állították fel a Magyar Honvédség és az akkor még önálló szervezetként létező Határőrség lelkipásztori gondozására a katonai ordinariátust. Azóta jelentősen megváltozott a Magyar Honvédség felépítése, így az ordinariátusnak is új kihívásokkal kell szembe nézni.

A kötetben, amely a Magyar Katonai Ordinariátus mellett számos külföldi felelős lelkipásztori intézményt mutat be, választ kaphatunk a sajátos egyházi struktúra kialakításának történetére, a Katolikus Egyházon belül elfoglalt helyzetére, működésének egyházjogi keretére, vezetésére és azokra a nyitott kérdésekre, amelyek a hadsereg megváltozott feladatával és a szövetségi rendszerrel függnek össze. A mű a kánon- és a világi jogászokon kívül a hadtudományok művelőinek is értékes információkkal szolgál.