A Gyermek Jézusról nevezett Marie-Eugéne atya (1894-1967) a Kármelita Rend XX. századi történetének egyik legkiemelkedőbb alakja; a II. Vatikáni Zsinatot megelőzően hosszú éveken keresztül vesz részt a Rend legfőbb vezetésében, több mint egy éven át ő a Rend vikárius generálisa, a római Teresianum Pápai Fakultás és Lelkiségi Intézet egyik alapító tagja, a Notre-Dame de Vie pápai jogú világi intézmény alapítója. Boldoggá avatási eljárása immár befejező szakaszában van: hősies erényeit XVI. Benedek pápa 2011. december 19-én ismerte el hivatalosan.

Mi a szándéka ennek a könyvnek?
A választ mindenekelőtt e tanítások szerzője adhatja meg: „Korunk szomjazik és éhezik Istenre. Ezt az Isten utáni éhséget nemcsak a lelkekből és a szemekből érezzük, de érzékelhető magukon a hallgatókon is, amikor Istenről szólunk hozzájuk. Mert, önök éppoly jól tudják, mint én, hogy mit várnak tőlünk: azt, hogy beszéljünk Istenről…”
Az e kötetben összegyűjtött írások szóbeli előadásként hangzottak el, melyeket később lejegyeztek; ezek mindegyike a Marie-Eugéne atya életét és tanítását átható teológiai ihlettségéről tanúskodik. Ez az ihlettség adja tanításának egységét, melyet Istenről és a keresztény életről, az imáról és az apostolkodásról nyújt nekünk.

Ezekre a képességekre, az értelemre és az akaratra, Isten teologális erényeket olt rá, belénk oltott erényeket, természetfeletti szervezetet, amely a kegyelem számára lehetővé teszi, hogy kibontakozzon, hogy a célja felé haladjon, hogy elérjen saját méretére, saját mértékére. Lehetővé teszi a lélek számára, hogy isteni műveleteket vigyen végbe, olyan műveleteket, mint Isten. Az istengyermekség nem lenne teljes működések nélkül, de íme: megteheti, mivel megvannak a képességei.

[…]

Ez a célunk a menny boldogsága: nem pusztán az, hogy távolról lássuk Istent, hanem hogy részesedés által legyünk Isten, a megismerésnek és a szeretetnek azokat a működéseit végezzük, melyek az Ige tevékenységei, és így osztozzunk az ige boldogságában és életében. Más szóval: vele együtt tevékenyen, és ne csak nézőként lépjünk be a Szentháromság életének lendületébe, megosszuk magának Istennek a boldogságát, osztozva a megtestesült Ige boldogságában.

[…]

Mit tesznek az apostolok a mennybemenetel után? Az emeleti terembe gyűlnek össze, és Szűz Máriával imádkozni kezdenek, hogy megkapják a Szentlelket, azt a Lelket, Aki eljön és megalapítja az egyházat, megragadja és kormányozza; Aki eljön és elfoglalja helyét, mint az egyház alapítója és lelke. Ugyanez a Szentlélek az apostolokat is hatalmába keríti, hogy igazi apostolokká tegye őket.