Élő vizek forrása

Szerző: Prohászka Ottokár

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-69650-4-4
Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 184
Méret: 119x163 mm
Kötés: puhafedeles

1200 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Prohászka Ottokár egyik leghíresebb írása, az Élő vizek forrása most először jelenik meg az eredeti magyar kézirat szerint.

Az Élő vizek forrása először német fordításban jelent meg. Amikor a magyar kiadásra került sor, kitűnt, hogy a fordítás alapjául szolgáló kézirat elkallódott. Erre a szerző, akit lábfájás hónapokig tartó pihenőre kényszerített, a német fordítás szemmel tartásával, jelentékeny bővítésekkel tollba mondta az itteni szöveget – értesülhetünk a kiadás viszontagságairól Schütz Antal akkori jegyzetéből.

Jóval később, 1978-ban, Vass Péter piarista és Belon Gellért püspök, a Prohászka-hagyaték jeles kutatói, megtalálták az eredeti kéziratot, a szöveget, amelyet Prohászka az 1910-es évek elején vetett papírra. Már Vass Péterék legépeltették a kéziratot háromkötetes antológiájuk számára, amely nem jelenhetett meg a kommunista cenzúra miatt. Most tehát ezt az eredeti írást láthatják az Olvasók.

Jézus saját belső világába int, s szívére mutat, mondván: „Nézd e szívet, mely az embereket annyira szerette” – mely a szeretet s az áldozat missziójával jött le a földre. Tűz volt a lelke, s föláldozta magát; de ugyancsak szeretetre akarta gyullasztani a világot is úgy Isten iránt, kinek mindenünkkel adósai s lekötelezettjei vagyunk, mint egymás iránt, hogy ne csak szóval, hanem tettel is szeressünk, s a szeretetnek aktív s alakító energiája által elsősorban magunkban teremtsünk jobb s szebb világot. – Valóban ez Jézus Szíve célja s szándéka s szenvedélye mindenkoron.

[…]

S emlékszel-e, hogyan hallgattak minden igédre feszült figyelemmel tanítványaid, s hogyan hallgatnak rád most is híveid, hogyan függnek ajakidon, akárcsak most szakadnának ki e szavak szívedből? De hát igaz is, hiszen most szakadnak; te így szeretsz, s most is szeretsz; te így hívsz, s most is hívsz; te így bíztatsz, így enyhítsz, így kívánsz szerető közösségben lenni s élni velünk, így, így s most is, most is. Úgy, mint réged, úgy ma is; ma is úgy, mint akkor! S mily vigasz nekem az, hogy te kívánod, hogy emlékeztesselek téged mindarra, amit mondtál, s hogy ez emlék bennem az erős s bátor s örvendező élet valóságává váljék.

Ah Uram, jó nekem, hogy szavaidban a lelkedet érzem, s hogy oly közel vagy hozzám! Közel, nem az idő miatt, közel, nem a hely miatt, hanem lelki azonosságunk miatt! Olyan a lelkem, hogy Te kellesz neki; olyan a lelkem, hogy Te vagy való bele! Ami lélek, szív, érzés gyullad ki bennem – ami szeretetre s szépségre szomjas bennem – ami a jobbat, a tökéletest, az istenit sürgeti bennem, az folyton rád talál, s beléd akad, s önkéntelenül is vallja, hogy ez az, ez az, ami, s ez az, aki kell neki. Te kellesz nekem, Uram, Jézusom, Krisztusom, fajom, vérem, lelkem, Istenem!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?