Úton hazafelé

Életünk mint zarándoklat

Úton hazafelé

Szerző: M. Nurit Stosiek & M. Caja Bernhard & M. Veronika Riechel

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-615-51497-3-3
Kiadó: Családakadémia-Óbudavár Egyesület
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 72
Méret: 105x176 mm
Kötés: puhafedeles

550 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Úton vagyunk. Bensőnkben s a világban, egy életen át. Utunk minősége attól függ, hogy hogyan válaszolunk e három kérdésre:

• Honnan jössz?
• Miből élsz?
• Hová tartasz?

A könyv abban segít, hogy megtalálják ezekre a kérdésekre a személyes válaszaikat: bevezet az életzarándoklat művészetébe.

Isten ugyanakkor olyan ajándékot készít nekünk a keresztségben, amely életérzésünket alapvetően javíthatná, és sok lelki szenvedést megszüntethetne, ha mi ezt a ránézésre oly jelentéktelen jelet hittel elfogadnánk.

Azok, akik hisznek ebben, másképp élnek. Mint például az a dél-afrikai színesbőrű asszony, egyetemi oktató, elkötelezett békeharcos, aki egy beszélgetésben mások kérésére elmeséli, hogy az apartheid idejében más színesbőrű egyetemistákkal együtt hogyan lökték ki a buszból, hogy szidalmazták, rendszeresen becsmérelték, hátrányosan megkülönböztették. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudott mindezzel megbirkózni, minden keserűség nélkül így válaszol: „Nem árthattak nekem. Isten gyermeke vagyok.” S ezek nemcsak szavak, ő tényleg annak érzi magát. Ezáltal van ereje, hogy határozottan járja a saját útját, és a nehéz helyzeteket is nyugodtan viselje.

Mintha ezt a gondolatot folytatná egy fiatalasszony: „Igen, akkor tudjuk igazán kézbe venni sorsunkat, ha a szívünk legmélyén valóban biztosak vagyunk »nemesi« származásunkban. Akkor lesz bátorságunk, és lesz kisugárzásunk.” Elmeséli, hogy ez hogyan valósulhat meg konkrétan. „Amikor például a lányaink bevásárláskor ráéreznek: »ez illik hozzám«. Vagy ugyanígy, amikor a lányok mérlegelik, hogyan állítsák be facebook-profiljukat, amikor elgondolkodnak azon, hogy minek van helye az interneten, és mennyit szabad magukból felfedni.” Aki átéli méltóságát, az magabiztosabb lesz.

Kentenich atya felhívja a figyelmünket: a tudat, hogy a keresztség által Istennel ilyen közeli rokonságban vagyunk, megadja az embernek az „életbiztonság” érzését! S hozzáteszi: „Nem kell szellemi óriásnak lennem, annál inkább óriásnak kell lennem isteni »életbiztonságból.«”

[…]

Hartmut Rosa szociológus felhívja a figyelmet: ott, ahol az emberek többé nem hisznek Istenben, s ezáltal az örök beteljesülés lehetőségében, meg fogják próbálni abból a néhány életévből a lehető legtöbbet kihozni. Leírja, hogy milyen logika húzódik meg e mögött tudat alatt: „Ha kétszer olyan gyorsan élünk, két élet feladatát zsúfolhatjuk bele egy életbe. Következésképpen ez azt jelenti, hogy a gyorsítással megpróbáljuk halálunk előtt megvalósítani az örök életet.” (H. Rosa)

A felgyorsult tempó az elfojtott örökéletre-reménység jele! Mekkora nyomástól szabadulhat meg életünk, ha közvetlenül ahhoz fordulunk, aki már ebben az életben, de még inkább utána boldoggá akar tenni minket! Azt is mondhatnánk: kevésbé feszítetten és boldogabban élünk, ha kezdettől fogva az tesszük az első helyre, amit egyébként is minden próbálkozásunkban keresünk: hogy szeretetet kapjunk és szeretetet adjunk.

Kentenich atya sokszor mondta, hogy minden ember „fő foglalkozása” az, hogy szeressen. Egész napunkat ez kellene, hogy meghatározza, mondja. Például: „Megkérdezi valaki, hány óra. A válasz: éppen itt az ideje, hogy szeressünk.” (J. Kentenich)

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?