Egy fiatal lány, aki sosem választotta szét a földet és az eget, földi útjának konkrét, illékony körülményeit Istentől való hivatásának követelményeitől – sem mindennapi tevékenységeiben, sem keresésének mélységében, sem pedig abban, ahogyan szeretett. Kétségkívül azért válhatott annyi ember lelki vezetőjévé manapság, mert képes volt az ég és a föld feszültségében egyensúlyt teremteni, és ebben a feszültségben hatékonyan élni. Minden bizonnyal ez az, ami Teréz tanítását annyira modernné teszi.

A történelem nagy személyiségének élete a valóságban zajlott, konkrét körülmények között, életútjuk és tetteik mégis szimbolikus jelentéssel bírnak. Teréz sem nagy szent csupán, hanem korunk emberének mintaképe. Nemcsak azon kevesek számára lehet követendő példa, akiket Isten szemlélődő életre hívott, hanem mindazoknak, akik helyüket keresik a Misztikus Testben. Teréz azt az embert példázza, aki nap, mint nap fájdalommal tapasztalja meg vágyainak határtalanságát és ereje végességét.

Teréz tehát élő példává válik, méghozzá könnyedén és anélkül, hogy új utakkal kísérletezne. Egyedüli eszköze Istennel való mély kapcsolata, egysége. Ráadásul szentsége fiatal kora ellenére „az évek tapasztalatával” is felruházza. Teréz a Lélek tevékenykedése folytán hamar felnőtté érik mind értelmileg, mind pedig lelkileg. Csendes, magányos benső életének intenzitása lehetővé teszi számára, hogy alaposan megismerje Isten útjait a lélekben.

[…]

Teréz figyelmét nem kerüli el, hogy Isten nővéreit gyöngédséggel árasztotta el, és így ők már megízlelhették szeretettel teli jelenlétét. Jól tudja azonban: amikor Isten meg akarja erősíteni az embert, úgy tűnhet, hogy visszavonul – és ez szinte azon nyomban tapasztalható, amint valaki átlépi a kolostor küszöbét. Teréz saját tapasztalatából ismeri a Jóisten fortélyait, ezért a korábban megízlelt kegyelmeket tartja szem előtt. Ezek ugyanis mindig hagynak némi nyomot maguk után, még ha el is halványul édességük.

[…]

Minden ember képes csatlakozni az örökkévaló jelenhez, ahol Isten látja, szereti és várja őt. Ehhez csupán arra van szükség, hogy lelkébe bevésődjék a szeretet reflexe: Terézt követve rá kell hagyatkozni Istenre, lényegében minden helyzetben ugyanúgy. Így valójában minden pillanat találkozás lesz; a Lélek ereje és gyöngédsége által a szeretet egy-egy aktusa cselekedetek sorából lelkiállapottá áll össze bennünk, melyet égi boldogság pecsétel meg:

„Látom már, amit hittem; birtoklom már, amit reméltem; egyesültem Ővele, akit teljes erőmből szerettem.”