Edith Stein a filozófia doktora, 1891. október 12-én született Breslauban, 1922. január 1-jén keresztelkedett meg, 1933. október 14-én lépett be a Kármelbe. 1942. augusztus 2-án Auschwitzba hurcolták, ahol 1942. augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért. – Ezek a sorok olvashatók emléktábláján a kölni Kármelben. A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta kármelita nővért II. János Pál pápa 1998-ban iktatta a szentek sorába, 1999 óta pedig Európa társvédőszentje.

Edith Stein kereste az igazságot, és megtalálta Istent.

„Létezik egy olyan hívás, amely arra ösztönöz, hogy Krisztussal szenvedjünk, és ezért együttműködjünk vele a megváltás művében. Ha az Úrral egyesülten élünk, tagjai vagyunk Krisztus Titokzatos testének; Krisztus tagjaiban tovább folytatja életét és szenved bennük; az Úrral egyesülten viselt szenvedés az Ő szenvedése, bekapcsolódik a megváltás nagy művébe, és ezért termékeny. Ez az az alapelv, amelyre valamennyi szerzetesrend, különösképpen pedig a Kármel élete épül: a szabadon vállalt és örvendező szenvedés által közbenjárni a bűnösökért, és együttműködni az emberiség megváltásában.” – írja az egyik levelében a szíve mélyén felismert, majd életre váltott hivatásról.

A vizsga alapos és kimerítő. A bizottság tagjai órákon keresztül kérdezik: végigmennek a germán nyelvészeten, a német irodalom és a filozófia történetén; a pedagógia történetéről öt negyedórán keresztül kell vallania. Lehmann professzor, miután kifaggatta a perzsa háborúk legkisebb részletéről is, meglepő kérdést vet fel: Mit gondol, mi volt Hannibál legnagyobb tette? Edith szerencsére hallotta már Lehmannak ezt a kedvenc kérdését, s jól ismeri azt a választ, amit hallani akar: az Alpokon való átkelés. Vár tehát egy pillanatig, aztán határozott hangon kijelenti: – Hogy Itáliába helyezte át a háború színterét. A hatás nem marad el, Lehmann elismeréssel adózik a jelölt biztos ítélőképességének!

[…]

A házi munka soha nem volt Edith kenyere. Most csinálja, mint a többiek: takarít, mos, foltoz, gyomlál, a konyhában segít. De semmi sem áll jól a kezében, egyik lehetetlen helyzetből csöppen a másikba. A nővérek angyali szelídséggel nézik ügyetlenkedéseit, mutogatják neki a legelemibb fogásokat. Edith mosolyogva fogadja az utasításokat, az elügyetlenkedett helyzetek miatt pedig bocsánatukat kéri. A déli és esti rekreációban aztán jókat nevetnek. Senkiben sincs rosszindulat, Edith sem bánkódik. De van alkalma arra, hogy alázatot és helyes önismeretet tanuljon.

[…]

A Kármel második vezéreként a reform első sarutlan kármelita szerzetesét, Keresztes Jánost tiszteli. Benne található meg legtisztábban a remeteszellem. Élete azt a benyomást kelti, mintha soha nem hajlott volt a vezeklésre, magányra, minden földi elhagyására, az Istennel való egyesülésre. Jánosnak az volt a szerepe, hogy az újonnan felállított Kármelben mások elé élje és tanítsa Illés próféta szellemét. Terézzel együtt ő alakította a sarutlan kármeliták első nemzedékét. Írásai által ma is sokat vont A Kármel-hegy útjára.