Elegendő-e olvasni-böngészni az evangéliumokat, vagy jó lenne egy „két lábon járó evangélium”, aki naprakész választ ad a legnagyobb kérdésre: „Mit tegyek, hogy üdvözüljek?” A korai egyiptomi szerzetesek által adott válaszok a konkrét helyzetekben talán még meghökkentőbbek, mint Jézus egyes kijelentései. Mint egymástól élesen különböző s mégis összefüggő egységbe tömörülő mozaikkockák jelennek meg előttünk a szinte az önmegvetésig szigorú aszkézis és az utolsó ruhadarabját is odaadó emberszeretetet, a kemény kétkezi munka és a világmegvetés, az isteni dicsőség aurájával járó, megdöbbentő csodák, harc a démonokkal és az emberi szenvedélyekkel. Egy, az V. század végén élt kompilátor, a kopt nyelvű szájhagyományban élő mondásokból, pár soros anekdotákból, csattanós kis történetekből állította össze ábécésorrendben, görög nyelven a gyűjteményt. Ez a kis kötet a korábban megjelent A szent öregek könyvéből nyújt válogatást.

91. Agathón (9.)

A testvérek ismét megkérdezték őt: „Melyik erény igényli a nagyobb fáradságot az aszketikus életben?” Erre azt mondta nekik: „Bocsássatok meg, szerintem nincs hasonló fáradság az istenhez intézett imádsághoz. Hiszen ha az ember imádkozni szeretne, ellenségei mindig ki akarják zökkenteni. Ők ugyanis tudják, hogy semmi más nem gördít akadályt eléjük, csak az Istenhez intézett ima. És bármely aszketikus életformában, amelybe az ember belefog, ha kitart benne, megnyugvást fog találni. Az imádság azonban küzdelmet követel az utolsó leheletig.”

[…]

431. Kasszianosz (5.)

Amikor ugyanaz a János abba halálán volt, és készségesen és vidáman az Istenhez vezető útra lépett, körülállták a testvérek, és kérték, hagyjon hátra nekik örökségül egy rövid és üdvös igét, amellyel eljuthatnak a tökéletességig Krisztusban. Erre felsóhajtott az öreg, és azt mondta: „Sosem saját akaratomat cselekedtem, és senkit sem tanítottam arra, amit előbb magam ne tettem volna meg.”

[…]

Egy testvér megkérdezte Poimén abbát: „Ha egy ember belemerül egy bűnbe, s aztán megtér, megbocsát-e neki az Isten?” Azt mondta neki az öreg: „Vajon az Isten, aki megparancsolta az embereknek, hogy ezt tegyék, maga nem jár-e el még inkább így? Hiszen megparancsolta Péternek: Hetvenszer hétszer bocsáss meg testvérednek! (Mt 18,22).”