Móra Ferencet úgy tarják számon, mint első számú gyermek- és ifjúsági írót.

„Elég nagy volt hozzá, hogy merjen kicsiknek is írni” – mondta róla egyik méltatója. Számos mese és ifjúsági regénye lett méltán népszerű. Ezek sorában is különleges helyet foglal el a Csilicsali Csalavári Csalavér. A világirodalomban régóta ismert és használt eszközökkel; állatmesékben, állatszereplőkkel igyekszik megmutatni az élet igazságtalanságait, fonákságait. Mindezt páratlan humorral és nyelvi leleménnyel teszi. Külön varázslat, hogy igazán hihetően „beszéli az állatok nyelvét”.

A mesefolyamban számtalan színes karakterrel találkozhatunk, melyek Rudolf Péter kiváló tolmácsolásában válnak élővé.

No, ha hétköznapló gúnyában is ilyen tiszteletre méltó teremtés volt a bíró agara, el lehet gondolni, milyen volt mikor cilinderbe dugta a fejét, kesztyűbe a kezét, és aranygombos botot fogott a kezébe!

Márpedig ezt mind megcselekedte, mikor elindult Csalavért meglátogatni. De még egyebet is cselekedett: minden fogát élesre köszörültette a sarki köszörűssel. Mikor aztán fizetni kellett volna, akkor vette észre, hogy az erszényét otthon felejtette. No, mindegy, megígérte a köszörűsnek, hogy aprópénz helyett a Csalavér téli bundáját hozza el neki.

Szegény Csalavér meg nem is sejtette, hogy ő ár a köszörűs bundájában jár. Kint sütkérezett a ház előtt, a harangláb tövében, s nagyon meresztgette fölfelé a szemét. De nem azt a harangot nézte, amit ebédre szoktak megkondítani Mackó úr idejében, hanem azt a kis cinegemadarat, amelyik a harangláb tetején tollászkodott.

 […]

– No, ettől meg kell kérdeznem, hogy adja a tollat – sompolygott utána Csalavér. A rákot rábízta Cselefendire. Azt mondta, keresse kedvét a bácsinak addig, míg ő visszatér.

A rókafiúcska mindjárt neki is esett a Rák bácsinak, és kezdett a hóna alatt kaparászni a körmeivel.

– Mit akarsz velem, rókafiú? – csikorgott a pataki szabó.

– Keresem a kedvedet – csattogtatta a fogát Cselefendi, s közelebb tolta az orrát, hogy könnyebben megtalálja. De vissza is kapta mindjárt, mert a mester úgy összevissza döfködte hirtelenjében, hogy Cselefendi tűpárnának érezte az orrocskáját.

– Jaj – azt mondja –, inkább nem keresem a kedvedet, Rák bácsi!

– Nem is ajánlom! – billegtette a rák a nagy bajuszát, aztán sietve lépett hátra egyet-kettőt.

No, erre tátotta még csak el a száját a kis róka, aki sose hallotta még, hogy rák háttal mén előre!

– No, ezt én is meg tudom tenni – biztatta magát, s mindjárt meg is indult hátrafelé. Persze arról megfeledkezett, hogy víz van a háta mögött, s a harmadik lépésnél úgy beleloccsant a magas partról a patakba, hogy a füle hegye se látszott ki belőle.