Kincset tart a kezében az olvasó: Boldog Apor Vilmos (1892-1945) prédikációit, lelkigyakorlatait, egyéb beszédeit, néhány más írását, amelyek győri megyéspüspökként végzett főpásztori szolgálatának idejéből (1941-45) származnak.

A Győri Egyházmegyei Levéltár Apor-hagyatékában fellelhető kéziratok több év munkáját követően tárulhatnak az olvasóközönség elé. A kötetben található mintegy 200 szöveg segítségével nyomon követhetjük a szent életű püspök igehirdetését, győri székfoglalásától csaknem vértanúságáig. Megcsodálhatjuk egyszerű, tiszta nyelvhasználatát; sallangoktól mentes, a mély gondolatokat is közérthetően megfogalmazó közvetlen stílusát; következetes, határozott értékrendjét. Különösen érdekesek a szövegek azért is, mert a magyar történelem talán legvészterhesebb éveiben, a II. világháború idején keletkeztek. Apor Vilmos józansága, a szélsőségeket kerülő kiegyensúlyozottsága, ugyanakkor az igazságot és az erkölcsöt egy pillanatra sem szem elől tévesztő jellemszilárdsága elevenen átüt írásain. Az ideológiák zűrzavarában, bal- és jobb oldali politikai vadhajtások dzsungelében igazi atyaként és pásztorként nevelt, tanított, utat mutatott a tiszta, örök, emberi és a krisztusi értékekhez, eszményekhez. Bölcsessége, emberi és politikai éleslátása, prófétai emelkedettsége és jövőbe tekintése megdöbbentő az évtizedek távolából. Mintha előre tudta volna, mi lesz a sorsa önmagának és a nemzetének. Beszédeit, elmélkedéseit olvasva még jobban megértjük, miért jutott neki osztályrészül a vértanúság pálmája, és a megtiszteltetés, hogy az egyház a vértanú boldogok sorába iktatta.

Apor Vilmos igehirdetésére ma már csak kevesen emlékezhetnek. Ez a kötet jelenvalóvá és maradandóvá teszi az egykor élőszóval elhangzott beszédeket, és rádöbbent, hogy mennyire időt állók a vértanú-püspök gondolatai. Nem csak pap és hívő, hanem minden jóakaratú ember érdeklődéssel és épüléssel forgathatja.

A szentáldozásra készülni kell, és utána hálaadást kell végezni. A mai elfoglalt ember nem képes sok időt szentelni az előkészületre, és nem képes arra, hogy hosszú időn át ott maradjon a templomban. Mint mondottam, a legszebb előkészület az, ha szentmisét hallgatunk előtte, utána pedig folytatjuk azokat az imádságokat, melyeket az Anyaszentegyház mondat el papjaival. Az előkészület lehet egy gondolat este, másnap pedig a templomba menetelkor gondoljunk arra, akihez megyünk, aki majd a szívünkbe száll. A hálaadás gondolatába pedig belekapcsolhatjuk mindennapi életünket és munkánkat is, imádság formájában.

[…]

3. De korlátozza még sorsunkat a halál. Annak is Isten az ura. Ő szabja meg az életnek nemcsak elejét, de a végét is. – Az orvostudomány sokat tehet. Meghosszabbíthatja az életet, de végül mindenkinek el kell hagynia ezt az árnyékvilágot. – Mikor, hol, hogyan halunk meg, nem tudjuk, csak Isten tudja. – Vannak, akik keresik a halált, mindent megkísérelnek, hogy elpusztítsák (magukat), de Isten nem engedi. Vannak, kik görcsösen ragaszkodnak az élethez, de Isten elszólítja őket, nincs menekvés.

[…]

3. Hol vagy István király? A nemzet benső ereje, rendje, belső békéje, jóléte: ez volt Szent István célja mindezzel, amit felsoroltunk.

Mert az állam célja a népnek földi jóléte. – Ezen a téren is voltak, vannak hiányosságok. – Szegények mindig lesznek köztetek – de a törekvés az legyen, hogy az önző érdek féletevésével állandóan a közjó előmozdításán fáradozzék mindenki. – Még vannak önzők ebben az országban, még vannak, kik saját boldogulásukat még a felebarát kárán, vagy pusztuláson keresztül is érvényesítik. – Vannak, kik hiénák módjára még a háborús helyzetet is kihasználják jogtalan gazdagodásra. – De vannak, akik a fegyelemnek és rendnek ellenségei, kik igaz vagy vélt sérelmeiket lázongással, rendbontással kívánják előmozdítani. – Mindez ellenkeznék Szent István szellemével. – De ezek is kivételek. – Jóra törekvő, jámbor, és munkás népünk meg akarja valósítani Szent István eszméit.