Egeria útinaplója egy IV. századi szentföldi zarándoklat hiteles megörökítése. A szerző, a galliai származású apátnő, kimeríthetetlen érdeklődéssel és buzgósággal járja végig mindazokat a helyeket, amelyek az Ó- és az Újszövetség szent eseményeinek voltak tanúi.

Zarándoklatát egyedül a vallásos cél Sínai hegytől a Jordán völgyén át Jeruzsálemig, ahol részt vesz a nagyböjti, nagyheti, húsvéti és pünkösdi szertartásokon, és ezekről is részletesen beszámol. Egész művéből érződik, hogy naplójában nem csupán a bejárt helyekről akar szólni; írását áthatja saját hite és az általa megismert emberek, keresztény közösségek hívő tanúságtétele.

Az Ószövetségből vett „olvasmányok” jól érthetőek voltak a hívek számára – amint Egeria tanúsítja. A Szentírás megértését meglehetősen jól előmozdította az a tény, hogy a keresztelésre készülve komoly tanítást kaptak a hitjelöltek, éppen szentírási alapokon. S ekkor nemcsak szószerinti, hanem lelki értelmezést is kaptak. A Szentírással való komoly megismerkedést még egy tény elősegítette: a püspök vasárnapi prédikációja. Ugyanis a püspök minden vasárnap komoly homíliát mondott, amely mindig az Isten emberszeretetéről, valamint az „Ő Igéjének” megismeréséről szólt.

[…]

2. De amikor eljön a hetedik hét, vagyis amikor már csak kettő hiányzik – ezt is beleértve –, hogy Húsvét legyen, mindennap mindent úgy végeznek, mint az elmúlt hetekben; csak a virrasztásokat, amiket ez alatt a hat hét alatt az Anasztasziszban végeztek, a hetedik héten pénteken a Sionon végzik, annak a szokásnak megfelelően, ahogy hat hét alatt az Anasztasziszban végezték. Az összes virrasztásban, mind a helynek, mind a napnak megfelelő zsoltárokat és antifónákat mondanak.