Beszédek Szent János evangéliumáról II.

Szerző: Szent Ágoston

Kategória: Biblikus segédkönyv
ISBN szám: 978-963-96708-1-5
Kiadó: JEL Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 246
Méret: 128x206 mm
Kötés: keménytáblás

2300 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Szent Ágoston életművében a klasszikus egzegetikai mű a Beszédek János evangéliumáról (Tractatus is Joannis evangélium), amely egyben a latin nyelven írt egyetlen és legmonumentálisabb magyarázat a negyedik evangéliumhoz. Az egyházatya versről versre magyarázza az evangéliumot…

A kommentárnak az ad egyedülálló jelentőséget, hogy az a Szent Ágoston hagyta ránk, aki az ókeresztény kor egyik legnagyobb szelleme, ezért is tarthat számot érdeklődésre mindenkor. Nem helyettesíti a modern kommentárokat, de ezek sem teszik feleslegessé azt. Minden kor megírja majd a maga kommentárját, de Szent Ágoston magyarázata fog maradni, mert benne az egyház egyik legnagyobb tanítójának és teológusának elmélkedéseit halljuk, olvassuk.

1. Nem kétlem, hogy mind érteni is törekedtünk, amit most hallottunk, és figyelmesen vettünk, amikor a szent evangéliumot olvasták, és e nagy dologról, amelyet felolvastak, mindegyikünk a maga mértéke szerint kapta, amit tudott, és letéve az ige kenyerét, senki nincs, aki azt panaszolná, hogy semmit sem ízlelt. Ám azt sem kétlem, hogy alig van valaki, aki az egészet értette. Ha mégis van, aki a mi urunk, Jézus Krisztus minden szavát, amelyet most olvastunk fel az evangéliumból, eléggé érti, viselje el szolgálatunkat addig, hogy az ő segítségével tárgyalva elérjük, ha tudjuk, hogy van mindenki, vagy sokan megértség, amelynek megértésén kevesek örveznek.

[…]

4. „Pedig én – mondja – nem magam dicsőségét keresem, van, aki keresse és megítélje.” Kit akar velük megértetni, ha nem az Atyát? Ahogyan tehát egy másik helyen mondta, „az Atya nem ítél meg senkit, hanem minden ítéletet a Fiúnak adott”, és itt azt mondja, hogy „nem a magam dicsőségét keresem, van, aki keresse és megítélje”? Ha tehát ítél az Atya, hogy nem ítél meg senkit, hanem minden ítéletet a Fiúnak adott?

[…]

5. „Jézus tehát húsvét előtt hat nappal Betániába jött, ahol Lázár meghalt, akit Jézus feltámasztott. Ott vacsorát készítettek neki, és Márta szolgált, Lázár pedig az ott ülők egyike volt.” Nehogy azt gondolják az emberek, hogy képzelgés történt, hogy a halott feltámadt, az ott ülők egyike volt. Élt, beszélt, táplálkozott. Az igazság megmutatkozott, a zsidók hitetlensége megszégyenült. Az Úr tehát asztalhoz ült Lázárral és a többiekkel, Márta szolgált, Lázár egyik nővére.