Mit tanuljunk hát: az önzés művészetét, vagy a szeretet csodáját?

Valóban azt gondoljuk, hogy Jézus azért jött erre a földre, hogy mindenféle nagyon nehéz erkölcsi igákat rakjon ránk? Dehogy!

Az Isten szeret, és elküldte Fiát erre a földre, hogy megtanítson bennünket – egészségesen élni is. Nem csak az örök életünkkel törődik, hanem ezzel is. Mert a szeretet gyógyító erő. A szeretet = egészség.

I. A krónikus önsajnálat. Vannak emberek, akik annyira tudják sajnálni magukat, hogy abba bele lehet halni. Egyszer régen nagyanyámhoz berohant Lidi néni, a szomszédasszony: „Képzelje, meghalt az uram! Most, amikor nagymosás van, meg kukoricatörés: hát nem pont most hal meg ez az ember!...” – Ekkor találkoztam először az önsajnálat leplezetlen formájával.
Hányszor halljuk: „Olyan bánata, mint nekem, senkinek sincs!...” A sokakat megbotránkoztató sztriptíznél semmivel sem szebb a folytonos lelki vetkőzés. Amikor valaki mindenki előtt kitereget mindent, egyébről sem tud beszélni, csak a maga bajáról. Láthatatlan töviskoronát visel a fején, s nem veszi észre, hogy ezt a mártírkoronát egyre több ember bohócsipkának látja, s egyre többen maradnak el mellőle, míg végül teljesen elszigetelődik, mindenki menekül a közeléből, mert az emberek úgy érzik, hogy képtelenek többet elviselni, mint a saját bajukat. Akkor meg azt panaszolják: „Engem nem szeret senki, nekem nincs senkim.” Miért? Mert mindig önmagát sajnálja mások előtt. Aki ilyen módon megszünteti a kapcsolatot embertársaival, az lassan elpusztul saját önsajnálata miatt.