Szaléziak Magyarországon

Szerző: Lengyel Erzsébet

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-963-99562-8-5
Kiadó: Don Bosco Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 200

3240 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

A Don Bosco Szaléziak századik magyarországi „születésnapjára” készült ez a kötet azoknak, akik már ismerik ezt a rendkívül dinamikus, jókedvű, fiatalokkal foglalkozó római katolikus férfi szerzetesrendet és szívesen tudnának meg róla többet, valamint azoknak, akik szeretnék megismerni. Ebben a kiadványban igyekeztek összefoglalni a rend magyarországi történetét és sok-sok képpel illusztrálni. Az elgondolás nemes volt, de a feladat nagyon nehéz volt, csak egy apró töredéket lehet bemutatni ennek a sokoldalú jelenlétnek.

A kötet felépítését egyes alapítások dátuma nyomán követheti az olvasó. Megjelennek benne a működő házak, intézmények mellett azok is, amelyek bezártak, vagy már nincsenek a Szaléziak birtokában: az előbbieket színes fotókkal, az utóbbiakat fekete-fehér felvételekkel közölték. Emellett az egyes házakhoz kötődő, ott hosszabb ideig tevékenykedő Szalézaikat is bemutatják.

A magyar szöveg mellett egy-egy fejezet rövid bevezetője angol illetve olasz nyelven is megjelenik, hogy a nem magyar olvasó is el tudjon igazodni az események között.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?