A csillagokat éjjel látod

Szerző: Bruno Ferrero

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-99563-0-8
Kiadó: Don Bosco Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 80
Méret: 110x185 mm
Kötés: puhafedeles

2200 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Részletes könyvajánló

Bruno Ferrero az Apró történetek a léleknek című sorozat legújabb kötetét tarthatja a kezében.

Bicebócák

A városszéli kertes ház kapuján kifüggesztett kartonlap hirdette: Fajtiszta kiskutyák eladók.
Egy kisfiú becsengetett és így szólt a kaput nyitó házigazdához:
- Van ezer forintom és egy kis apróm. Megnézhetném a kiskutyákat?

A férfi füttyentett, és a „Lady” feliratot viselő házikóból elővágtatott egy gyönyörű kutya, nyomában öt helyes kis kölyökkel. Az egyik egy kicsit húzta a lábát.

- Mi baja van? – kérdezte rámutatva a kisfiú.
- Az állatorvos szerint rosszul fejlődött az egyik lába. Valószínűleg mindig sántítani fog.
- Ha nem bánja, én őt szeretném megvenni – mondta a kisfiú.
A kutya gazdája neki akarta ajándékozni, de a fiú tiltakozott:
- Ő is ugyanannyit ér, mint a többi. Minden héten elhozom majd a pénzt, amíg ki nem fizetem a teljes árat.
- De miért akarsz egy beteg kutyát? Nem tud majd szaladgálni veled és a hegyekben utánad menni.
A fiú lehajolt, és felhajtotta a nadrágja szárát és megmutatta a lábát. Torz csontjait fémpántok tartották. Aztán azt mondta:
- Én sem tudok jól futni. A kiskutyának olyan gazdára lesz szüksége, aki megérti őt.


Az „év legjobb gyermeke” verseny győztese az a kisfiú lett, aki egy nyolcvanéves, éppen megözvegyült bácsi szomszédságában lakott.
Amikor meglátta, hogy az öregember sírva üldögél a kiskertben, átmászott a kerítésen, a bácsi térdére ült és sokáig ott maradt vele.
Otthon az édesanyja megkérdezte tőle, hogy mit mondott szegény öreg szomszédjuknak.
- Semmit – felelte a kisfiú. – Elvesztette a feleségét és ez nagyon fájt neki. Én csak ott ültem vele és segítettem neki sírni.

A boldogságmignon

Volt egyszer egy ország, ahol az emberek boldogan éltek. Mind barátok voltak, szerették egymást, együtt játszottak és segítettek egymásnak.

Kedvesek, szívélyesek, szolgálatkészek voltak az utcán, a postai sorban állás közben és az iskola aulájában is. Ennek természetesen volt egy titka. Amikor megszülettek, minden gyerek kapott egy kis zacskót, tele boldogságmignonnal. A boldogságmignon egy nagy kincs volt. Aki kapott belőle, rögtön érezte, hogy elönti a kedvesség és a jóakarat. Akik nem kaptak, azoknak megfájdult a hátuk, elsorvadtak, sokszor meg is haltak.

Akkoriban könnyű volt hozzájutni a boldogságmignonhoz. Ha valaki szeretett volna egyet, odalépett valakihez és azt mondta:

– Kérek egy boldogságmignont.

Mire a másik benyúlt a zsákocskájába és kivett belőle egy maréknyit.

Aki megkapta, az finoman bekente vele a szíve táját, az arcát és a karjait, és rögtön érezte, hogy testét-lelkét elárasztja a jóleső melegség. Az emberek folyton a mignonokat csereberélgették, és ezt a kedvükre megtehették, mivel teljesen ingyenes volt. Így szinte mindenki boldogan élt.

„Szinte” mindenki. Volt valaki, aki egyáltalán nem örült annak, hogy az emberek a boldogságmignonokat cserélgetik. Belzefárnak hívták, egy gonosz boszorkány volt, aki ördögi tervet talált ki.

Egy reggel berontott egy családhoz. Megállt az apuka mellett, aki épp az újságot olvasta, és rámutatott az anyukára, aki épp a legkisebb lányt simogatta.

– Nem látod, hogy a feleséged az összes mignont odaadja a kislánynak? Ha ez így megy tovább, neked nem marad! – sustorogta Belzefár.

A férfit elfogta az aggodalom:

– Úgy gondolod, hogy ha másoknak adjuk a boldogságmignont, a mi zacskónkban nem marad belőle?

– Pontosan – felelte a boszorkány. – Egyszer csak vége, finito, konyec, the end!

Azzal vihogva felpattant a turbóseprűjére.

Az apuka komolyan vette Belzefár szavait. Attól fogva, valahányszor azt látta, hogy a felesége boldogságmignont ad a gyerekeknek, egyre jobban aggódott és szomorkodott. Mi van, ha a boszorkánynak igaza van? Elmondta a feleségének. Ő is megrémült. Mindenképpen spórolni kell a mignonnal. Férfiak, nők, gyerekek nem mosolyogtak többé, nem voltak kedvesek, nem segítettek egymásnak.

De ekkor különös dolog történt. Egy ragyogó szemű, mosolygós kislány érkezett a szomorú országba. Látszott, hogy még sosem hallott a gonosz boszorkányról, mert két kézzel, félelem nélkül osztogatta a boldogságmignont. Ingyen kínálta annak is, aki nem kérte. A gyerekek nagyon megszerették, mert igazán jól érezték magukat vele. És ők is osztogatták a boldogságmignont, valahányszor kedvük támadt hozzá.

A felnőttek törvényt hoztak, hogy megakadályozzák a mignonok jobbra-balra való pazarlását. De a gyerekek folytatták. És folytatják még mindig.

Mivel többen vannak, mint a nagyok, talán ők győznek.

 

Mit vettek még, akik ezt vették?