Dr. Boglarka Hadinger, pszichológus, pszichoterapeuta, a Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Intézet Tübingen/Bécs vezetője és a Sigmund Freud Egyetem (Bécs) oktatója.

Prof. Dr. Wolfram Kurz, a teológia és a valláspedagógia professzora a Gießeni Egyetemen és a Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Intézet Tübingen/Bécs vezetője.

Dr. Renate Mrusek, pedagógus, pszichológus, logoterapeuta, a Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Intézet Tübingen/Bécs oktatója.

Az ember élete akkor nevezhető sikerült életnek, ha bizonyos lehet abban, hogy a saját életét éli, hogy legfontosabb kapcsolatait harmonikusan éli meg, ha újból és újból lehetősége nyílik arra, hogy aktív résztvevője lehet szűkebb vagy tágabb környezete számára fontos tevékenységeknek. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy az ember értékrendje, érzései és legfontosabb tulajdonságai ne akadályozzák egymást, hanem összhangban legyenek. Kötetünk írásai arról szólnak, hogyan kell bánnia a pszichoterapeutának a páciensével, a tanácsadónak a kliensével, a tanárnak a tanítványaival ahhoz, hogy belső erőik optimális együttműködése kialakulhasson.

Tekintettel a jelenlegi terápiai gyakorlatra engedtessék meg nekem egy kérdés: Vajon a sok önismereti csoportban alkalmazott, kiprovokált egyoldalú befelé figyel nem kontraproduktív-e? Nem válik-e sok ember ily módon egyre érzékenyebbé önmagával szemben, s mind érzéketlenebbé másokkal? Azzal nincs semmi baj, ha érzékenyek vagyunk önmagunkkal szemben. Az olyanfajta érzékenység azonban, amelyik akadályozza az embert abban, hogy felelősséget vállaljon azon konkrét feladatokért, amelyek elé az élet állítja – az ilyenfajta érzékenység az ördögtől való. „Az ember nem azért van – írja Frankl –, hogy saját magát megfigyelje, saját magát vizsgálgassa, hanem azért, hogy kiszolgáltassa magát, hogy megismerve és szeretve önmagát adja oda… A szellemnek nem az a feladata, hogy önmagát megfigyelje, önmagát vizsgálja. A valamire rendeltetés, valamire irányultság az ember lényegéhez tartozik, legyen az bár valami vagy valaki, egy mű vagy egy ember, egy megvalósítandó gondolat vagy egy személy.” Számomra ez azt jelenti, hogy a befelé figyelés és a kifelé orientálódás egészséges egyensúlya a fontos.

[…]

Hogyan mehet végbe a belső növekedés? Mint láttuk: nem külső kényszer hatására. De szinte magától sor kerül rá, mint egyfajta kísérőjelenségre pl. akkor, ha valaki vállalja egy feladatért a felelősséget, vagy síkraszáll valami érdekében. Ilyenkor szoktuk mondani: Felnőtt a feladatához. Belső növekedésre akkor is sor kerül, ha valaki minden kétség és önmagában való kételkedés ellenére helytáll egy nehéz élethelyzetben. Ilyen esetekben mondjuk: Érettebbé vált általa. S végül belső növekedésre az által is sor kerül, ha valaki átgondolja tulajdonságait, életvezetését, megrögzött ítéleteit, s ezeket ott, ahol szükséges, tudatosan korrigálja. Ilyenkor azt mondjuk: Fejlődött.