Az ókeresztény egyház irodalma I.

Az első három század

Az ókeresztény egyház irodalma I.

Szerző: Vanyó László

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-615-51479-9-9
Kiadó: JEL Könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 447
Méret: 150x202 mm
Kötés: puhafedeles

3700 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

A jelen kiadás bővült az előző másfél évtized kutatási eredményeivel és az azóta eldőlt vitatott kérdésekkel. Figyelembe veszi az előző kiadások óta magyarra fordított ókeresztény irodalommal foglalkozó monográfiakat illetve az egyházatyák műveiből készült újabb fordításokat; az ókeresztény irodalomról alkotott összkép változására utóbbi időben jelentősen ható exegézistörténetek eredményeit. Behatóbban foglalkozik a homiletikus anyaggal, mely „nyit” a liturgiatörténet felé; több figyelmet szentel a liturgikus forrásoknak és szöveggyűjteményeknek, valamint a keresztény költészet jóval nagyobb teret kap.

Tanítása: A keresztény hit és a filozófia egymáshoz való viszonya központi jelentőségű kérdés Jusztinosz írásaiban. Nem állítja szeme egymással a kettőt, sőt egymás mellé rendeli őket, mivel a bölcsességnek szerinte egy forrása van. Az Újszövetség még elsősorban a filozófia veszélyeire hívta fel a keresztények figyelmét (vö. Kol 2,8), a Krisztus eljövetele előtti kort a tudatlanság korának tartotta (vö. ApCsel 17,30). Jusztinosz fellépése előtt a keresztények csupán az ószövetségi üdvtörténetet tekintették evangéliumi előkészületnek, apologétánk az, aki kitágítja az evangéliumi előkészületet (praeparatio evangelica) körét, belevonja a görög filozófiát is.

[…]

Hippolütosz irodalmi hagyatéka is igen sok kérdést vet fel. Nagyon sokat írt, de írásai nagyobb részben csak töredékesen maradtak meg. A neve alatt fennmaradt írások történelmi szempontból igen becsesek, a legtöbb lexikális jellegű mű. Hippolütosz görögül írta műveit Nyugaton, így nem is fejtettek ki írásaira akkora hatást itt, mint Keleten, ahol műveit számos nyelvre lefordították, ami népszerűségét tanúsítja.

[…]

Legtöbb írásában vitat valamit, küzd valakivel. Életeleme volt a polémia. Mindazt, amit a pogány kultúrából magába szívott, visszafordította a pogányság ellen. Könyörtelenül támadta a pogány vallásosság következetlenségeit. Minden írása szellemes, izgalmas olvasmány, szinte sugározzák szerzőjük türelmetlenségét, áradt belőlük a maró gúny, amivel Tertullianus nevetségessé teszi a kereszténység ellenségeit. Mindig a kereszténység ügyvédjeként lépett fel, élvezte saját logikai húzásait, tetszelgett ellenfele összezavarásában. Lelkesítette a tény, hogy a pogány világban olyan kisebbség igazát képviselte, mint a kereszténység, s eme kisebbség nevében fenyegető jövőt jósolhatott a rómaiaknak. Abban a tudatban küzdött a kereszténységért, hogy a Sátánnal csatázik, amikor a pogány hatalmat támadja. Jellemadottságainak megvoltak a hátrányai is, mert ha nem volt ellensége, akkor keresett magának, ezért is sodródott a montanista mozgalomhoz, mert így két fronton támadhatott: vitatkozhatott a nagy egyház képviselőivel és a pogánysággal.

 

Mit vettek még, akik ezt vették?