„A spirituális fejlődés szakaszokra bontható, s mindegyik szakaszhoz egy küszöbön át vezet az út, amely így valóságos átkelés, húsvét lesz. Ez az átkelés végül elvezet egy másik birodalomba, ahol a Lélek veszi át tőlünk a kezdeményezést, hogy egyre szorosabb egyesülésre vezessen Istennel”

André Louf (1929–2010) – 1950-ben lépett be az észak-franciaországi Mont des Cats trappista közösségébe, amelynek azután 1963–1997-ig apátja volt. A nyugati monasztikus lelkiség egyik leghitelesebb képviselője, aki műveiben a szerzetesi tapasztalatot hozza közel és fordítja le a mai olvasó számára.

Tudjuk, hogy az egész Bibliát a Szentlélek sugalmazta, amikor a szerző írásba foglalta szövegét. Kevésbé vagyunk azonban tudatában annak, hogy a Biblia szavai még ma is és mindenkor a Lelket hordozzák, attól viselősek. Továbbra is sugalmazottak, és egyben „sugalmazók” is. Amikor egy keresztény a hit szellemében az Igéhez közelít, akkor spirituális esemény van születőben: olyan esemény, amelynek céltáblája az olvasó szíve. Isten Igéje ugyanis az emberi szív számára készült, az emberi szív pedig Isten Igéje számára. Csak az emberi szív képes valóban felfogni az Igét; az értelem csupán másodsorban képes erre, s az is csak akkor, ha az Ige belülről megvilágosítja. Hogy miért? Azért, mert – ahogy Kempis Tamás mondja a Krisztus követésében – „csak a Lélek, aki által a szerző az Írást írta, képes megértetni ezeknek a szavaknak az értelmét”. Szent Pált például Pál szellemében kell olvasni. A Szentlélek egyszerre van jelen az Írás betűjében és az olvasó szívében. Ha az olvasó ügyel arra, hogy szívének szintjén maradjon, akkor valami történni fog szíve és az Ige között. Az egyikben jelen lévő Lélek felismeri a másikban jelen lévő Lelket, magára ismer a másikban. S ezzel máris megtörténik az Ige spirituális – vagyis a mához szóló, valódi – értelmének felismerése. Isten tehát újra szólni fog általa.