Megyek... és meggyógyítom!

Szerző: Kerényi Lajos

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-69677-7-2
Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 95
Méret: 120x185 mm
Kötés: puhafedeles

980 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Lajos atya a kórházakat, elfekvőket járva nap, mint nap találkozik azokkal, akik életük utolsó ajándékaként találkoznak Jézussal...

Magam részéről nem kételkedem az orvosok igazmondásában, sőt a betegek elbeszéléseiben sem. De egyben igen: hogy ők valóban a túlvilágban jártak volna. Nem mintha nem hinném az örök életet és a személy üdvösségét vagy kárhozatát, vagyis személyi életének örök folytatását. Ez adja életem értelmét, hiszen vágyaim is oda gravitálnak hihetetlen erővel, és Aki ezt garantálja, nem más, mint az „igazolt” Jézus Krisztus. Igazolt, mert rajta teljesednek be a történelmi jövendölések, mert hatalma jeleket művelt, mert minden szava, amit a világ jövőjéről vagy saját jövőjéről mondott, mind beteljesedett vagy teljesedőben van. Egyéni hitem alátámasztására nincs szükségem olyan egyénekre vagy egyéni tapasztalatokra, melyek láttatják, érzékeim számára „foghatóvá” teszik mindazt, amit Ő mondott. Nem is nagyon kutatgatok ilyen élmények után, mert akkor esetleg bizalom alapján álló hitem gyengeségét fejezném ki, aminek bizonyára nem örülne az én Jézusom. Ha mégis adódnék ilyen jel, annak mély tisztelettel örvendenék, de ismételten kijelentem: nem tapasztalaton nyugszik hitem, hanem hallásból ered, az Illetékestől. Életet adó és boldogító eligazítás számomra a drága szó: „Ne nyugtalankodjatok, higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok lakóhely van. Ha nem lenne, én megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” (Jn 14,2)
Immár negyven éve igen nagy intenzitással látogatok betegeket. Százával, ezrével beszélgetek velük, de nekem még soha nem mondtak az ún. visszatérők túlvilági élményt. Egyetlen fiú volt, aki színesen és szinte izgalmasan beszélt műtéti altatása közben átélt túlvilági örömről és nyugalomról, és mintegy kívülről vélte szemlélni szíve lassú elhalását. Felkerestem az altatását végző orvost. Ő kijelentette, hogy szó sem volt szívleállásról vagy akár ritmuszavarról. Sima, normális vakbélműtét volt minden komplikáció nélkül. Majd hozzátette: „Álmodta az egészet!”

[…]

Jézus mindig megtartja ígéretét

Lakótársam és közösségi imatársam is volt Terike. Egy magányos, igen szegény beteges nő volt. Gyárban dolgozott, nehéz vasakat emelt, s egyszer egy vasdarab utat tévesztett, fejére esett. Maradandó sérüléseket szenvedett, főleg agyi vonalon. Folyton úgy érezte, őt mindenki üldözi, hiába bizonygatták neki az ellenkezőjét. Majd fizikailag is leromlott, szervezete több betegséggel küzdött. A János Kórház idegosztályára került. Látogattam, vigasztaltam, de hiába. Egyre gyengült a teste, s egy szép napon elszállították a tompai elfekvő otthonba. Elég messze került Pesttől.
Soká nem láthattam. Majd egy napon közösségünk egy tagjával, Lacival és feleségével, Máriával úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk.
Kis Trabantjukba ültünk, s irány Tompa. Sok minden összecsomagoltunk részére, sültet süteményeket, gyümölcsöt. Pár óra alatt leértünk. A portán érdeklődtünk utána. Egy épület számát kaptuk meg; ott sajnálattal közölték, hogy az intenzíven fekszik, már nincs magánál.
Halkan bementünk, szép tiszta volt minden, az ágyon csendesen pihegve feküdt Terike. Meghatottan megálltunk mellette, imádkoztunk érte. Lehajoltam és megcsókoltam a kezét, amellyel olyan nehéz munkát végzett. Így vettünk búcsút tőle.
Aztán – indulás hazafelé. Ám Laci azt mondja, menjünk el a plébániára, beszéljünk a plébános úrral. Bekopogtunk, szerencsére otthon volt, s kértük, menjen be Terikéhez, s ha lehet, másnap mondjon érte misét. „Nagyon szívesen” – mondta, s mi megnyugodva indultunk haza.
Pár nap múlva levél jött az atyától: még aznap este elment, feladta a betegek szentségét. Aztán reggelre már hallotta a hírt: Terike a látogatás után kevéssel meghalt. A másnapi szentmisét már a lelkiüdvéért mondta el.
Igen meghatott mindnyájunkat – mert az Úr kivárta, míg Pestről lemegyünk, hogy Ő beválthassa az ígéretét. Terike ugyanis szinte minden nap ott volt a szentmisén, áldozott – és tartotta az elsőpénteket!
Bár mi is úgy tudnánk tartani az ígéretünket, mint az Úr!

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!