A közismert pszichológus szerzőpáros bestseller kötete az érett és egészséges énhatárok kialakításában segít. Rávezet, hogyan vállalhatunk felelősséget önmagunkért, hogy ne csak sodródjunk és reagáljunk a minket érő hatásokra, hanem aktívan és kezdeményezően alakítsuk az életünket.

„Egyértelmű határok híján az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük szabadságunkat, hagyjuk, hogy mások irányítsanak minket, nem értékrendünk, hanem bűntudatunk vagy hiányérzetünk alapján hozunk döntéseket, vagy feladjuk a személyiségünket azért, hogy megtartsunk egy kapcsolatot. Ha tudjuk, hol húzódnak a határaink, világossá válik, hogy mi az, amiért felelősséggel tartozunk, és mi az, amiért nem, így hatékonyabban használhatjuk erőforrásainkat, és képesek leszünk arra, hogy jól működő és egészséges kapcsolatokat hozzunk létre.” (Dr. Henry Cloud és Dr. John Towsend)

Bármilyen meglepő, az engedékenyek és az elkerülők is lehetnek irányítók, ám inkább a manipulációra hajlanak, mint az agresszivitásra. Amikor például az engedékeny elkerülőknek érzelmi támaszra van szükségük, akkor lehet, hogy szívességet tesznek egy barátnak. Azt remélik, hogy ha szeretetet adnak, akkor ők is szeretetet kapnak. Várakozással tekintenek a szívesség meghálálása elé, és ha kell, akár éveken át várnak. Különösen, ha olyasvalakinek tettek szívességet, aki nem gondolatolvasó.

[…]

A döntés és az elkötelezettség a barátságban is fontos szerepet játszik. Töbre van szükségünk, mint olyan barátokra, akik csak akkor ragaszkodnak hozzánk, amikor jól mennek a dolgaink. Ugyanakkor a Szentírás azt tanítja, hogy nem támaszkodhatunk pusztán az elkötelezettségre és az elhatározásra, hiszen ezek mindig cserbenhagyhatnak minket. Pál is panaszkodott, hogy azt teszi, amit nem akar, és nem azt, amit akar (Róm 7,19). Egyszerűen nem tudott továbblépni. Mindannyian megtapasztaljuk ugyanezt a konfliktust. Akkor is történhetnek rossz dolgok, ha elkötelezzük magunkat egy szeretetteljes baráti kapcsolat mellett. Csalódást okozhatunk a barátainknak, vagy megkeseredhetnek az érzéseink. Nem tudjuk „erőből” helyreállítani a kapcsolatot.

[…]

Természetesen nincs garancia arra, hogy a nevelésbe fektetett energiánk megtérül. A gyerekek saját felelőssége, hogy figyeljenek és tanuljanak. Minél idősebbek, annál nagyobb a felelősségük. De ha szülőként szembenézünk saját határproblémáinkkal, felelősséget vállalunk értük, és igyekszünk érettebbé válni, akkor a gyermekeinknek is jobb esélye lesz arra, hogy kialakítsák saját határaikat egy felnőtt világban, amelyben égetően nagy szükség lesz rájuk – életük minden napján.