Árpád-házi Szent Margit

Szerző: Varga Mátyás, Schmal Róza

Kategória: Gyermek
ISBN szám: 978-963-31402-0-8
Kiadó: Bencés Kiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 24
Méret: 130x130 mm
Kötés: puhafedeles

855 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Amikor mindez történt, még egyetlen híd sem volt a Dunán, Magyarországon IV. Béla király (Árpád-házi Szent Erzsébet testvére) uralkodott, és Európát a mongol hadak élén álló Batu kán csapatai fenyegették. Ezzel a mondattal kezdődik az Árpád-házi Szent Margit életét bemutató új gyerekkönyv, amely Margit személyében olyan szentet állít elénk, aki a felebaráti szeretetben, az elesettek és betegek ápolásában különösen is időszerű nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is.

A király azonban elhatározta, hogy kolostort épít a Duna szigetén (amelyet akkor Nyulak szigetének neveztek), s a lányát Buda közelébe hozatja. Margit itt tett szerzetesi fogadalmat, s ezzel végérvényesen vállalta azt a fajta életet, amelyet a veszprémi szerzetesnővérek között élt és megszeretett: vállalta, hogy egész életét Isten keresésének, az imádságnak és az emberek szolgálatának szenteli. Elhatározásában akkor is szilárdan kitartott, amikor az ország érdeke úgy kívánta volna, hogy férjhez menjen: előbb a lengyel, majd később a cseh király kérte feleségül. Margit abban hitt, hogy Isten, aki Batu kánt is képes volt egyik napról a másikra visszaküldeni országába, elég hatalmas ahhoz, hogy ne hagyja magára azokat, akik őt kérik. Úgy gondolta, hogy továbbra is ki kell tartania hivatásában, s bár a király lányaként lakhatna palotában, lehetne gazdag, ő mégis mindenkinél szegényebben szeretne élni.

Margit már egészen kis gyermekként megtapasztalta, hogy Isten közel jön mindazokhoz, akik a csendes imában, a szegények és elesettek szolgálatában keresik őt. Nem szerette, ha a többiek a király lányát látták benne, a fizikai munkából derekasan kivette részét, s olyan betegek ápolását is szívesen vállalta, akiknek sebei a többieket elriasztották. Isten nagyon sokszor meghallgatta imádságát, s megajándékozta azzal a képességgel, hogy látszólag kilátástalan helyzetekben is segítséget tudjon nyújtani és reményt ébreszteni a rászorulókban. Nem vetett meg és nem ítélt meg senkit, mert tudta, hogy Isten nem azt a feladatot bízta ránk, hogy egymás bírái legyünk, hanem hogy segítsük egymást.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?

Varga Mátyás & Schmal Róza: Árpád-házi Szent Erzsébet

Varga Mátyás & Schmal Róza

Árpád-házi Szent Erzsébet

855 Ft

Varga Mátyás & Schmal Róza: Szent István király

Varga Mátyás & Schmal Róza

Szent István király

855 Ft

Varga Mátyás & Schmal Róza: Kikötő

Varga Mátyás & Schmal Róza

Kikötő

1350 Ft