Egyháztörténet évszámokban

Szerző: Roland Fröhlich

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-963-96701-8-1
Kiadó: Jel Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 294
Méret: 148x210 mm
Kötés: puhafedeles

1980 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

A könyv széleskörű igényeknek kíván megfelelni. Azokra a témákra irányítja a figyelmet, amelyeket a szakkönyvek fontosnak tartanak, amelyek az iskolai oktatásban, előadásokon és vizsgákon felvetődnek.

Figyelembe veszi továbbá az egyház történetének újabb, időszerű kérdéseit is: az Egyház társadalmi tanításait, a nőknek az egyházban betöltött szerepét, az ökumenikus mozgalmat, az egyház változó önértelmezését.

A mű célja, hogy olyan kézikönyvet nyújtson, amelyben már ismert események, személyek, fogalmak a történelmi összefüggésekbe ágyazva jelennek meg. Alapvető ismeretek közvetítése a célja, amelyekkel – különböző okból – az olvasó felfrissítheti tudását; „felfedezőútra” hívja, amelyen új, vagy már elfelejtett ismeretekre bukkan, és ahol örömét leli egy sajátos olvasmányban.

527 – 565 között uralkodik I. Justinianus császár. Kormányzása időszakában, Theodóra császárnő meghatározó közreműködésével, Bizánc számos Itáliában, Észak-Afrikában és Hispániában elveszített területet visszaszerez. Szigorú belpolitikát folytat, amit az egyházzal szemben is érvényesít („cezaropapizmus”); intézkedéseket hoz a pogányság maradványainak felszámolására.

[…]

1624 Miután XIII. Lajos (1610 – 1643) főminiszterré nevezi ki, Armand-Jean du Plessis, Duc, de Richelieu bíboros (1585 – 1642) meghatározó szerepre tesz szert Franciaország politikai életében. Célja Franciaország nagyhatalmi befolyásának kiterjesztése, ami igazolja egyrészt a (protestáns) Gusztáv Adolf svéd királlyal való szövetséget, másrészt odahaza a protestánsok elnyomását.

[…]

1900-tól az évente megrendezésre kerülő Katolikus Nagygyűlések az öntudatra ébredő katolicizmus nagyszabású seregszemléi. A gyűlések fő szónoka Prohászka Ottokár esztergomi teológiai tanár, 1905 – 1927 között Székesfehérvári püspök.