„Az életem Pio atya közelében” című lelki naplót – Cleonice Morcaldi tanárnő személyes naplójegyzeteit – méltán tartják sokan a vallási irodalom egyik gyöngyszemének. Egyszerre megindító, felemelő, izgalmas, merész, őszinte és intim írás. A szeretet erejével történő átalakulás hatalmas kalandjának a bemutatása. Végtelenül tiszta, egyszerű és a nagy szentek világát felidéző misztikus mű.

A Pio atyával – a szent életű stigmatizált pappal folytatott különleges párbeszédek ismertetésével, Pio atya és Cleonice kapcsolatának ábrázolása egyszerre tár fel eddig felfedetlen részleteket Pio atya működésének titkaiból és nyújt megindító élményt az olvasónak.

Beszélgetés Jézussal

A házban csak anyám tartózkodott, mégis szükségét éreztem annak, hogy még teljesebb magányban olvasgassam az Evangéliumot. Engedélyt kértem anyámtól, majd a padlásra mentem. Egy ablakon keresztül a tetőre jutottam. A széles égbolt alatt valóban egyedül voltam. Micsoda boldogság! Jézust igazán közel érezhetem magamhoz. Szeretetével egyre inkább magához vonzott engem. Talán Jézus és Pio atya együtt munkálkodtak azon, hogy lelkemet elszakítsák a földi dolgoktól. Minden nap felmásztam a tetőre, ahol minden alkalommal a szeretett Jézus várt rám. Igaz és szent a mondás, mely szerint „magányomban hívom a szeretett Urat és beszélek szívével”.

Szükség van arra, hogy félrevonuljunk, ha meg akarjuk ízlelni az égi dolgokat, az égi hazát! Képtelenség leírni azt, amit Jézus megízleltetett velem. Akkor még nem jártam kolostorban, az atya azonban már dolgozott lelkem formátlan, kemény anyagán. Később több alkalommal mondta: „Oly sokat dolgoztam és szenvedtem azért, hogy elszakítsalak a világtól, s Jézusnak adhassalak a fájdalomban és a szeretetben!”

[...]

Egy fiatalember feleségül kér

Egy nap mikor az osztálynaplót írtam otthon, kopogást hallottam. Nem nyitottam ajtót. Ám a háziasszonyom bejött a másik ajtón és azt mondta: „Kisasszony, nyissa ki, egy gazdag fiatalember van itt, aki az egyik szomszéd faluban lakik. Meg akarja ismerni, mert feleségül szeretné venni.” Ezek a szavak nagyon felkavartak. Így válaszoltam: „Mondja meg neki, hogy menjen a dolgára, már van vőlegényem.” Azon nyomban írtam Pio atyának, aki megkérte az egyik rokonomat, hogy pár napra költözzön hozzám. A rokon eljött. Átköltöztem egy emeletes házba, ahol nagyobb biztonságban éreztem magam. Az álom a nagy kutyáról, amely az ajtó előtt vár, ily módon vált valóra.

Milyen sokat szenvedtem abban az évben, mindenféle lelki vigasz nélkül! Nagyon szerettem volna átköltözni egy másik faluba, közelebb az otthonomhoz, vagy legalább egy másik tanítónővel együtt dolgozni és minél több jót tenni. Írtam az igazgatónak, aki a közeli Tricase városkában lakott. Azt válaszolta, a törvény szerint három évig ugyanazon a helyen kell tanítanom ahhoz, hogy jogom legyen áthelyezésemet kérni. Majdnem belehaltam. Leginkább egy gyóntatóatya hiányzott. Ezt megírtam Pio atyának is, aki így válaszolt: „Nyújtsd csak be a kérelmed, és bízz az Úrban. Légy nyugodt, Isten jóságos és szeret téged. Én veled vagyok.”

Az év vége felé kérelmeztem az áthelyezést. Az igazgató Isten kegyelméből nem utasította el a kérelmet, hanem továbbította. Pio atya imáinak hatására megkaptam az áthelyezésemet Monte Sant’Angelóba. Ennél többet nem remélhettem. Hálát adtam a hatalmas Jótevőnek, aki mindig a segítségemre sietett.