A szerző a bibliai őstörténet tanítását a katolikus bibliakutatás mai álláspontja szerint ismerteti. Olyan témát dolgoz fel, amely mind a hívők, mind a katolikus hit iránt érdeklődők részéről a legtöbb kérdést veti fel. Arról szeretné olvasóit meggyőzni, hogy a hívő ember ma is vállalhatja az őstörténet tanítását, anélkül, hogy szembe kerülne a modern kor kezdetekre vonatkozó tudományos ismereteivel.

A szerző, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az ószövetségi tudomány tanszékvezető professzora. 1939-ben született Budapesten. Teológiai doktori diplomát a budapesti Hittudományi Akadémián szerzett, majd biblikus tanulmányait Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben végezte, ahol szaklicenciátust szerzett. 1978 óra a Hittudományi Kar nyilvános rendes tanára. Számos könyv, tanulmány és cikk szerzője.

Az őstörténet kapcsán általában csak a világ és az ember teremtésére s bűnbeesésére szoktunk gondolni, pedig a kezdetek bibliai leírásához tartozik az első gyilkosságtól (Ter4) a kultúra és civilizáció eredetének, a vízözönnek és a bábeli torony építésének leírásán át egészen a szemiták családfájáig tartó eseménysor is (Ter 11,10-26). Ne tévesszen meg, hogy a bibliai szerző az őstörtének eseményeit saját kora környezetébe helyezi. A teremtés könyvének 1-11. fejezete irodalmilag és teológiailag egyetlen összefüggést alkot, s az emberiség jelen története csak a Teremtés könyve 12. fejezetével, Ábrahám történetével kezdődik.

[…]

Az emberek egymás közti gyilkos rivalitásának jellegzetes formája, hogy az egyiknek sikerei vannak, a másiknak nem, az egyik vagyoni, társadalmi vagy tehetségből fakadó adottságai révén más ember vagy emberek fölé kerekedik.

Az így kialakult különbség a hátrányát megélő emberben ellenségeskedést táplálhat, amely gyilkossághoz is vezethet. Ennek legjobb példáját a bibliai hagyományban József és testvéreinek történetében (Ter 37-50), továbbá Saul Dávid iránti gyűlöletében és féltékenységében (1Sám 16–2Sám 8) találjuk.

Felmerül a kérdés: honnan ered az emberiség történelmében tapasztalható és a gyilkosságban végződő ellenségeskedés?

[…]

Miután Isten megállapította az emberiség romlását, egy Noéhoz intézett beszéd formájában kimondja döntését, hogy vízözönnel elpusztítja a bűnös emberiséget, ugyanakkor előkészíti az igaz Noé megmentését is (Ter 6,13-22). Így oldódik meg Isten igazságosságának és irgalmának látszólagos ellentéte. A beszéd két részből áll, az elsőben Isten az emberiség elpusztítására vonatkozó döntését közli, és parancsot ad Noénak a bárka építésére (13-16. vers), a másodikban kijelenti, hogy az ítéletet vízözön által hajtja végre, majd pedig ismerteti Noéval a vele kapcsolatos tervét (17-21. vers). Nincs szó párbeszédről, a megszólított Noé egyetlen felelete a szótlan engedelmesség, amellyel – igaz voltának megfelelően – hűségesen végrehajtja az isteni utasítást (22. vers).