Anselm Grün, bencés szerzetes, ebben a könyvében arra hív minket, hogy vizsgáljuk meg közelebbről saját érzéseinket, lépjünk beszélgetésbe saját félelmünkkel, hallgassunk rá, halljuk meg, mit mond nekünk, s tegyünk különbséget: vajon határaimra hívja fel figyelmemet, vagy pedig egy beteges mintát vésett belém.

Grün számára nem a klasszikus terápia, hanem a lelki utak lényegesek, hogy kezeljük félelmünket és megszabadítsuk szívünket a szűkösségből. Meg van győződve róla: A félelem angyallá válhat, ha békét kötünk vele, s barátunkká tesszük a nagyobb elevenség felé vezető úton. A Bibliával beszélgetve, és megfigyelve, hogyan bánik Jézus az emberek valós félelmeivel, Grün olyan belátásokat fogalmaz meg, amelyek terápiásan is segítséget jelenthetnek.

A félelem az újtól természetesen nem csak a munka világára korlátozódik. Már a gyermekkorban kezdődik. A gyermekeknek először is biztonságra van szükségük. S aztán persze örülnek az újnak is. Ám ha az új mindig valami váratlan és kellemetlen dolog volt, akkor minden újdonság félelmet fog ébreszteni szívükben.

Erről az újtól való félelemről mint alapvető tapasztalatról beszélnek Máté és János már evangéliumuk elején. Amikor megszületik az isteni Gyermek, aki mindent megújít, magának az Atyának kell megszólítania és átváltoztatnia a félelmet az újtól az érintettek szívében.

[…]

Sok embert ismerek, akik derekasan fáradoznak azon, hogy megbirkózzanak életükkel. Ám néha attól félnek, hogy nem sikerül nekik. Csak hajtanak és hajtanak, de nem jutnak előbbre. Az a benyomásuk, hogy nincs szilárd talaj a lábuk alatt. Ha visszatekintenek gyermekkorukra, felismerik, hogy életük alapja törékeny. A gyermeket már nagyon korán bántalmazták. Sohasem tapasztalt szüleitől valódi védettséget és biztonságot. Sokakban keletkeznek olyan félelmek, amelyeket nem tudnak megérteni. A félelem derült égből villámcsapásként éri őket. Ám aztán elragadja egész lelküket. S akit elfog, úgy érzi, semmije nincs, amibe kapaszkodhatna.

[…]

Egy másik út, hogy az imában kezeljük félelmünket, abban áll, hogy beszélünk róla Istennek. Mit akar nekem mondani Isten félelmemen keresztül? Mire akarja a félelem ráirányítani figyelmemet? Isten a félelmen keresztül is szól hozzám. Talán arra hívja fel figyelmemet, hogy átléptem mértékemet. A félelem talán azt mondja nekem, helytelen alapfeltevésekkel rendelkezem életemmel kapcsolatba. Ha pl. attól félek, hogy megszégyenülök mások előtt, akkor annak oka megtalálható a feltevéseim között: „Ha hibázom, semmit sem érek, akkor a többiek őrültnek fognak tartani.” Az ilyen feltevések akadályoznak engem az életben. Olyanok, mint a belső törvények, amelyek nem hagynak élni minket. Ehelyett ezt mondhatom: „Szabad hibáznom. Isten mindig elfogad és szeret engem. hogy mit gondolnak rólam az emberek, az nem olyan fontos.”