Jacques Maritain (1882-1973), a XX. századi neotomizmus egyik legeredetibb és legnagyobb jelentőségű gondolkodója, 83 éves, amikor A garonne-i paraszt első sorait írja. Már az előszóban tisztázza, hogy megrögzött laikus, ezzel akarván véget vetni a várható bíborosi kinevezésével kapcsolatos szóbeszédnek, s emlékeztetni arra, hogy hosszú munkássága, amelyet keresztény filozófusként fejtett ki mind a világban, mind az Egyházban, teljes egészében laikusi felelőssége jegyében állott, és a világiak azon közös hivatásának kereteibe illeszkedett, amelynek elismertetéséért oly sokat tett, harcba szállva a klerikalizmussal (a klerikálisokéval, akik, akárcsak az antiklerikálisok, összetévesztik az Egyházat és a klerikalizmust).

A továbbiakban a II. Vatikáni Zsinat utáni túlkapások ellen emeli fel szavát. A világ előtti térdre borulás, a kereszténységnek a szociális problémák megoldására irányuló tömegmozgalommá redukálása ellen mondja el csattanós kifogásait. A munkája elleni támadások természetesen nem maradtak el, római körökben is megkísérelték kieszközölni elítélését. Szerencsére ez nem sikerült. Mert az illetékesek mindig is érezték, sőt, tudták, hogy e kitűnő filozófust igazából egyetlen nagy szenvedély hajtotta egész életében: Isten keresése.

Hatalmas terjedelmű életműve, a metafizikától a politikai filozófián át az esztétikáig, a bölcselet szinte minden ágát felöleli. Jelen munkája Turgonyi Zoltán filozófus fordításában az első magyar kiadás.