Szerző: Rónay Tamás
Kategória: Életrajz
ISBN szám: 978-963-79649-5-4
Kiadó: Vigilia Kiadó
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 275
2700 Ft
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!
„A szakirodalomnak közhelye, hogy az átmenetinek szánt pápa a katolikus egyház sorsfordító személyisége lett. Meggyőződése volt, hogy az egyház lelkiségének meg kell újulnia, a katolicizmusnak, mint egyetemes világnézetnek válaszolnia kell kora nyitott kérdéseire. A pápai trónra lépve azonnal jelét adta újító szándékainak.
Jelszava, az aggiornamento, azaz a korhoz való igazodás eszménye is e törekvését jelezte, de még inkább ennek volt bizonyítéka a római egyházmegyei zsinat, majd a II. Vatikáni Zsinat összehívása, melynek első ülésszakát még maga vezette. A zsinat meghirdetésével az egyházon belül is ellentéteket okozott, de mára bebizonyosodott, hogy a többi mellett e lépését is a Lélek vezérelte, s bár a zsinat utáni egyház megújulása talán lassúbb, mint ő remélte volna, így is Szent Péter egyik legméltóbb és legnagyobb utóda volt, méltán került 2000-ben a boldogokként tiszteltek sorába.” (Rónay Tamás)
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!