Manapság divatos kifejezés az életritmus, talán azért is, mert életünk egyre inkább eltávolodik a napok és az évszakok által meghatározott természetes ritmustól: a nagyvárosokban igazán soha nincs sötét, soha nem fejeződik be teljesen a munkaidő, valaki még mindig dolgozik. Egész napunk menetrendek és határidőnaplók által meghatározott. Ámde nem úszhatjuk meg károsodás nélkül a természetese életritmus felborulását. Mi a ritmus? Vannak-e vágyaink? Mik az első lépések a személyes életcél felé? Ezekre a kérdésekre válaszol az Életem saját ritmusa című, női lelkinapok anyagát tartalmazó kiadvány.

A vágyakozás nem egyszerűen kívánság, ami egyszer feltámad, aztán eltűnik.

A vágyakozás élethosszig tartó keresés, és minél erősebben ébred fel a vágyakozás, annál kizárólagosabban vesz igénybe bennünk mindent.

Aki nagyon vágyik valamire, gyakran nem tud másra gondolni, annyira betölti a vágy. Az ember még fájdalmat is tud érezni a vágyakozástól, s akkor nagy eltökéltséggel megkísérli vágyakozása célját elérni.

„A vágyat nem lehet elmagyarázni, azt személyesen meg kell élni” – énekli Reinhard Mey egy dalában. A vágyakozás erő, amely segít a belső utat megtalálni a személyes emberi nagyságunkhoz.

Szemléljük ma úgy életünket, mint eszménykeresésünk legszemélyesebb útját.

„Minden igazi élet vágyakozással kezdődik” – írja a költőnő, Nelly Sachs.

[…]

Egy másik dolog az alvásidőkkel való kontrollálatlan bánásmód. Az asszonyok gyakran este sokáig fennmaradnak, bármilyen fáradtak is. Az anyák azért maradnak ébren, mert gyakran csak késő esti órák azok, amikor egyedül maradhatnak. Még ha alibiként valamit dolgoznak is, a gondolataikkal foglalkozhatnak. De gyakran itt is a túlfáradás az ok, hogy túldolgozta magát. Reggel aztán nehéz időben újrakezdeni a napot.

Ez tisztán biológiai alapon is biztos út, hogy gyengítsük a saját ritmusunkat. A ritmuskutatók szerint a felkelés és a lefekvés meghatározott időkerete annyira fontos az egészség szempontjából, hogy legjobban tesszük, ha az üdülés alatt is tartjuk magunkat hozzá.

Ez a két pont – alvás és evés – nemcsak a biológiai ritmus szempontjából fontos. Mindenki, aki – pl. nagyböjtben – fegyelmezni próbálta magát az evési szokásaiban, tapasztalatból tudja: minden apró győzelemmel növekszik a belső, a lelki erő.

Ehhez egészen hasonló a helyzet az alvásszokásokkal is: aki hozzászoktatja magát, hogy lehetőleg azonnal felkeljen reggel, hamarosan észreveszi, hogy a belső kezdeményező és tetterő szinte magától növekedik. Kellenek fogódzók, hogy ezeket a nagyon nehéz helyzeteket egyre inkább bele tudjuk integrálni a személyes életritmusunkba. Kentenich atya azt tanácsolja, hogy a szabad napjainkon is már este határozzuk el, mikor akarok másnap felkelni. Családban élő asszonyok ezt természetesen nem tudják olyan egyértelműen eldönteni, mint az egyedülállók, de érdemes legalább egy időtartamot meghatározni. Az evésre vonatkozóan is jó, ha bizonyos fegyelemhez hozzászoktunk, amit mindenki máshogy ér el. Egyik ember kirak egy kis képet a hűtőszekrényre, ami a kis kísértéseknél figyelmeztet: „most ne!”, a másik elrámolja az alkoholos italokat oda, ahol nincsenek szem előtt.