Ez a könyv az élet bensőjéből született. A kérdésre, hogy miről is szól, azt hiszem, többféle válasz is adható: a misztikus életről, a beléöntött (természetfölötti) szemlélődésről, a lelki élet három korszakáról; Szent Teréz és Keresztes Szent János tanításait értelmezi újra. Ám én nem ilyen válaszokat szeretnék adni. Inkább azt szeretném mondani, hogy ez a könyv Jézusról szól, a keresztre feszített Jézusról, Isten bölcsességéről. Hiszen a misztikus élet és a természetfölötti szemlélődés abszolút semmit nem jelent számomra, ha nem Jézusról szól, és az ő életéről bennünk; Jézusról, aki egyedül képes egyesíteni Istent az emberrel; Jézusról, a mi szentségünkről.

Mégis, a valóságban oly sok igyekezetet fordítunk önmagunk tökéletesítésére és megdicsőítésére, ahelyett, hogy Isten akaratát keresnénk, s azt beteljesítve átadnánk magunkat neki. Ezen a szigeten minden törekvés arra irányul, hogy teljesítsük Isten akaratát, vagyis a törvényt. A törvény értelmében cselekvő ember mindig kísértést érez arra, hogy a törvény szerint éljen, pedig Krisztus igazi tanítványa a Lélek szerint él. Ugyanakkor, nem élhet a Lélek szerint mindaddig, amíg nem tartja meg a törvényt; a Lélek fogja elvezetni a törvény még tökéletesebb beteljesítésére. Csakhogy e sziget halálos kísértése az, hogy a törvény szerint éljünk, és ez legyen az egyetlen biztonságunk. Isten csak olyan mértékben tud elérni bennünket, amilyen mértékben „jelen” vagyunk. Ha elrejtőzünk előle – azáltal, hogy személyiségünkből óriási területeket elmulasztunk integrálni –, akkor soha nem alakulhatnunk át Istenbe. A kegyelem nem találhat teret egy félemberben, és mi félemberek maradunk, ha nem fejlődünk emberi szinten. A szexualitás alapvető része létezésünknek; ha ezt nem vesszük tudomásul, távol élünk az igazságtól. Csak a valóságban találkozhatunk Istennel és ő velünk.

[…]

Feltételezem, hogy valamennyiünknek van egy általános fogalma arról, mit is nevezünk „szenvedésnek”. Az emberi tapasztalat tág – és elkerülhetetlen – területe ez, minden életet érint. Talán tanúi voltunk már annak, hogy a szenvedés gyakran emberibbé, nemesebbé tesz, ám ez egyáltalán nincs mindig így; épp ennyire kiválthat ellentétes hatást is. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy a szenvedés önmagában egyik következményt sem hordozza. Ami lényeges, az az emberi válasz: hit mit kezdünk a szenvedéssel.