A boldogságot mindig holnapra várjuk, holnaputánra, majd… Közben most élünk, most érzünk, most kell a szívnek örülni, hogy emberi legyen az élete.

„A boldogságot keresem én is, mint Te. Nem találom én sem, amint Te sem leltél rá teljesen. Kérlek, most tarts velem. Nem vagyok tudós, sem bölcs. Csak ember vagyok, akire az öröm rátalált. Vagy a szívem lett érzékenyebb az öröm iránt? Nem tudom. Ám az örömmel naponta találkozom. Itt. Most. Hívlak, örülj velem! A mindennapi kenyér mellé kell a mindennapi öröm. Örülni hívlak. Nem lehet, hogy ne jöjj! Élni csak örömben érdemes, és csak örömben szeretheted az életet.”

A szerelem

Ha átélted már a szerelmet, tudod. Ha még nem voltál szerelmes, szerelemre született természeted előre sejteti, milyen csodálatos erőforrás a szerelem.

A szerelem nincs életkorhoz kötve. Fellángolhat gyermekszívben, mint rajongás; álomként az ifjúban; életként az érett emberben.

Mondhatja valaki, hogy a szerelmet az öröm mellett fájdalom is kíséri. Igen. A szerelem olyan, mint az élet. Gyötrelmes boldogság, boldog gyötrelem.

A szerelmes nem vak, hanem látó ember. A másikban látja azt, amit más nem lát.

A szerelmes érző ember, mert a Mindenség szeretet-lényege izzítja át testét-lelkét egyaránt. „Leszűkül” ugyan egyetlenegyre, de közben kitágul a végtelenre.

Örvendező ember a szerelmes, hiszen elég egy szó, elég egy tekintet, elég, ha csak várja, ha csak látja, ha csak sír utána, ha reméli, hogy gondol rá, akit szeret. A szerelmes napjait átszövi az öröm, mert a legkisebb már majdnem minden neki.

A szerelmes érzi: valakié. A szerelmes tudja: valaki az övé. Szerethet és szeretik. Öröm!

A szerelem az ember élménye. A szerelemben kevés a test gyönyöre, kevés a lélek öröme, mindkettő kell. Egész ember, egészen. A szerelem az az öröm, amelyet más meg nem adhat.