A kármelita rend különös kincse, hogy „két tüdővel lélegzik”. Gyökerei a keleti egyház remetéinek kora keresztény, monasztikus, szemlélődő életébe nyúlnak vissza. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János ebből a forrásból merítettek. A szerző a kármelita rend keletkezésének valóságos helyéhez viszi az olvasót. Az Illés forrásnál, keleti remeték nyomába lépve, az ószövetségi Illés próféta példáját követve járták az első Nyugatról jött szerzetesek a kontempláció útját. A szív belső békességét kívánták elnyerni, amely befogadóvá teszi az embert Isten szemlélésére. Az első monachusok nevelése című írásban így fogalmazzák meg ezt a vágyat: „ne, csak halálunk után, hanem már ebben a halandó életben egy kissé megízlelhessük szívünkben és megtapasztalhassuk lelkünkben az isteni jelenlét erejét és a mennyei dicsőség örömét.” Adja meg az Isten mindnyájunknak!

A könyv szerzője, Dr. Veronika Elisabeth Schmitt a dachaui Kármelben él. Kimerítő kutatásokat folytatott a rend örökségének, múltjának feltárására vonatkozóan. Doktori disszertációját a müncheni egyetem teológiai fakultásán védte meg. 

A kármelita testvérek és nővérek évszázadokon át abban a meggyőződésben éltek, hogy a rend atyja és alapítója Illés próféta volt. A történetkritikai kutatások során világossá vált, hogy ez az álláspont nem tartható. Az első történelmileg megfogható adat a kármeliták Regulája, melyet 1206 és 1214 között Albert jeruzsálemi pátriárka adományozott a rendnek. Így a rend újabb történetírása ezzel a dátummal kezdődik. Mégis van jelentőségük a kezdeti időkből származó dokumentumoknak, amelyek a regula előtti időkről szólnak, mivel információt hordozhatnak arról, hogyan értelmezték akkoriban a kezdeteket.

[…]

Isten evilági szemlélése a túlvilági szemlélés tökéletlen előképe. Ez a fáradságos felemelkedés csúcspontja. És bár bizonyos előfeltételekhez kötött, mégsem „megcsinálható”, nem emberi munka, hanem Isten viszi végbe, ezért kegyelem. Nem is a lélek természetének sajátja, mert a lélek Órigenész szerint nem természettől fogva isteni, hanem kegyelem és részesedés által válik azzá, ez pedig csak az megtestesült IGE, vagyis Krisztus által lehetséges:

„Ő a mi vezetőnk a »misztikus és kimondhatatlan szemlélés «örömeihez vezető úton (János evangéliumához fűzött kommentár XIII,24). A szemlélés ebben az életben veszi kezdetét, de beteljesedni csak az egyetemes megújuláskor, a nagy helyreállításkor fog; akkor az értelmes ész »semmi mást nem fog tenni, mint istent érezni, Istent gondolni, Istent látni, Istent tartani, Isten lesz minden mozgása: így lesz benne isten minden«” (De prin. III.6,3).