Van-e a világon olyan gyermek, akinek fantáziáját ne gyújtaná fel egy sárkány; s aki ne hatódna meg egy barlangban hüppögő, kicsi zöld sárkánygyerek láttán?

David és Laura életét alaposan fölforgatja ez a sárkányka, aki nem más, mint Nimeon, a Zöld Sárkányok birodalmának hercege. Találkozásukból hamarosan barátság szövődik, sőt, a két gyermek el is kísérheti a megtalált és a megmentett Nimeont Sárkányföldre, ahol életre szóló tapasztalatokat szereznek bátorságból, hűségből, áldozatkészségből és hitből. A kis sárkányból idővel a birodalom legnagyobb királya válik, aki – hogy népét megmentse a pusztulástól – életáldozatával felejthetetlen példát ad. A gyermekek az átélt élmények hatására maguk is emberibb emberré válnak.

Ki nem mondottan, történésekbe, karakterekbe rejtve, mélységesen keresztény ez a mesés fantáziamű, amely megjelenése után gyorsan felkerült az amerikai keresztény könyvkiadók bestseller-listájának élére.

A Király így válaszolt:
– Ha magától eljön hozzám és őszintén elmond mindent, büntetése könnyű lesz, mert meg is sebesült, és nagyon fiatal még. Ha nem járul elém, büntetése szigorú lesz, ám nem én fogok azt kiróni rá.
– Hanem ki? – kérdezte ugyanaz a tanácsnok.
– A Nagyhatalmasság – válaszolta a Király.
Megint csend következett, ezúttal szomorúsággal terhes.
A legöregebb tanácsnok szólt ismét:
– Felség, a Herceg nagy bátorságról és hűségről tett tanúbizonyságot, amint ez a te fiadtól el is várható. Helyénvaló lenne, ha megkapná a karszalagot annak ellenére, hogy még nem érte el a huszonötödik múlást.
– Nimeon herceg kiérdemelte – nyomatékosította az egyik tanácsnok.

[…]

A gyerekek megálltak, s mint akiknek földbe gyökerezett a lábuk, tátott szájjal bámultak. Az Őrtorony egy hatalmas, lapos tetejű szikla volt, szinte tökéletesen függőleges, már-már síkos falakkal. Legalább háromszáz láb magas volt. Néhány sárkány-kuzin már oda is ért és villámgyorsan siklottak fel az oldalán, láthatóan a semmibe kapaszkodva, mint a kicsi gyíkocskák a Földön.
– Nem tudunk oda felmenni – vélekedett David. Kalandvágyó kedve alaposan megcsappant. – Nem tudunk úgy mászni, mint ti.
– Mi is rájöttünk erre – mondta a kísérő nagyon együtt érzőn. – Mert amilyennek ti lettetek teremtve, még álmotokban sem tudjátok azokat megtenni, amiket mi. De saját földeteken, biztos vagyok benne, olyanokra vagytok képesek, amikre mi nem.