Mindennapi ügyekben sem könnyű dönteni, de még nehezebb olyanokban, amelyek egész életünkre kihatnak. Manapság egyre többen szenvednek a döntéshelyzetek szorításától, és attól a félelemtől, mi lesz, ha tévednek.

Anselm Grün könyve segítséget kínál, kedvet ébreszt, hogy felfedezzük magunkban a választás képességét. Megmutatja, mi akadályoz, mi bénít meg bennünket, mi okoz szorongást, s megmutatja, hogyan vállalhatunk felelősséget döntéseinkért. A szerző gyakorlati útmutatást ad, hogyan tegyünk szert az egyre bátrabb és tudatosabb döntés képességére.

Aki sirat valamit, az nem érintkezik a lelke mélyével, hanem megragad a felszínen. Amikor elgyászolok valamit, akkor keresztülmegyek a fájdalmon, de ily módon magam mögött is hagyom. A fájdalmon átvezető út elvezet önmagamhoz és igazi lényegemhez. Aki megtagadja ezt az utat, sosem talál rá igazi lényegére, sosincs önmaga középpontjában, hanem mindig a felszínen marad, ott kesereg, siratja az elszalasztott lehetőségeket, és így belefullad önsajnálatába. Önsajnálattal azonban nem lehet célhoz jutni. Vagy másokat vádol: azok a felelősek azért, hogy ő rossz döntés hozott. Például a szüleit vádolja, akik erre a döntésre biztatták. Vagy a barátját okolja, aki nem tartotta vissza, pedig tudnia kellett volna, hogy... Csakhogy ezekkel a stratégiákkal nem lehet előbbre jutni.

[…]

Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik panaszkodnak az életükre: Minden olyan nehéz. Magányosnak érzik magukat. Nem kapnak elegendő elismerést. Nincs sikerük a munkában. Foglalkozásukban nem jutnak csak úgy előre, mint a kollégáik. Házasságuk nem olyan, amilyet vártak.

Ezeknek az embereknek nem mondhatom egyszerűen: Dönts az élet mellett! De ha beleélem magam a helyzetükbe, akkor gyakran rájövök, hogy határozott elképzeléseik vannak az életről, és azért érzik rosszul magukat, mert ezek az elképzelések nem váltak be: nem olyan vonzóak, mint amilyenek lenni szerettek volna. Nem olyan sikeresek, mint ahogyan megálmodták.

Nem dönthetem el egyszerűen, hogy sikeres leszek, vagy vonzó leszek. De ilyen helyzetben is dönthetek az élet mellett. Eldöntöm, hogy elfogadom magam átlagos képességeimmel, mérsékelt sikereimmel együtt, és örülök annak, ha valami sikerül.

Búcsút kell vennem az élethez fűzött illúzióimtól, aztán megkérdezhetem: Nem szemlélhetem-e másképp is az életemet? Nem lehetek-e hálás az életemért, Isten ajándékáért, az emberekért, akikkel beszélhetek, és akik mellettem vannak?

Nem mondhatom egyszerűen: „Mától fogva mindent pozitívan látok”, mert ezzel sok mindent elkennék. Mégis megpróbálhatom másképp látni az életemet. Végső soron a hit is az életem egyik látásmódja. A hitem segíthet, hogy fájdalmas helyzetemben – mert betegség sújt, mert anyagilag nem állok jól, mert sok problémával kell birkóznom – megkérdezzem: mit akar nekem mondani ezzel Isten? Helyzetem nem kihívás-e, hogy másik síkra lépjek, a spirituális síkra, ahol mindennek ellenére úgy érzem, Isten közelében vagyok? A külső káosz nem meghívás-e arra, hogy beljebb hatoljak belső terembe, ahol összhangban állok magammal, ahol ép és egész vagyok, mivel Isten lakik bennem?